Amikor 1868 novemberében elhunyt a Verdi által nagyon tisztelt Gioachino Rossini, arra gondolt, hogy a nagy operaszerzőről gyászmisével kellene megemlékezni. Elképzelése szerint a rekviem egyes tételeit más-más zeneszerző komponálta volna meg. A nagy összefogásból azonban a komponisták közötti féltékenység, illetve a közömbösség miatt nem lett semmi. Két év múlva egyik barátja rábeszélésére újra foglalkozni kezdett a darabbal, de a végső lökést Alessandro Manzoni, az olasz romantika egyik legnagyobb költőjének a halála adta meg számára. A bemutatóra 1874. május 22-én, Manzoni halálának első évfordulója alkalmából került sor a milánói San Marco székesegyházban, Verdi vezényletével, hatalmas sikerrel.

A gyászmise hét tételből áll. Verdi, a vérbeli operakomponista nem tudta meghazudtolni magát, a mű több tekintetben operaszerű hangzást mutat, „operás” dallamokat tartalmaz. Verdi – a liturgikus szempontoktól eltekintve – személyes, emberi drámát kívánt megformálni, olyan művet kívánt megalkotni, amelynek a középpontjában az egyén élményvilága áll. Közvetlen, magával ragadó, operás kifejezésmódra, közérthető dallamosságra törekedett. Részben ennek is köszönhető a Requiem máig tartó népszerűsége. Az operai jellegzetességek mellett (egyes bírálók egyenesen „liturgikus szövegre írt operának” tartották) azonban nem szabad megfeledkezni Verdi művének a katolikus egyházzene hagyományaiban gyökerezett elemeiről, mint például a középkori eredetű gregorián dallamról az Agnus Dei tételben, a késő reneszánsz kori vokálpolifóniáról a Requiem aeternam tételben, vagy a Benedictus és a Libera hatalmas karfúgáiról. Mindent összevetve a Requiem monumentális egyházzenei alkotás, ami azonban nem pusztán szolgálja a liturgiát, hanem – akárcsak Bach h-moll miséje, Beethoven Missa Solemnise, vagy Mozart Requiemje – túlnő a szertartás keretein.

A Requiem szoprán-, mezzoszoprán-, tenor- és basszus szólóra, vegyeskarra és zenekarra íródott. A hangszerelés: piccolo, három fuvola, két oboa, két klarinét, négy fagott, négy kürt, nyolc trombita, három harsona, ophikleid (helyette általában tuba), üstdob, nagydob, vonósok.

Felvételünkön a szólókat René Fleming, Olga Borodina, Andrea Bocelli és Ildebrando D'Arcangelo énekli.