Ajánlók
Ajánlók
Fáradt a Nap

A Fáradt a Nap című CD a csapat kevéssé ismert oldalát, a beat-, illetve funky-korszakban készült kislemezeket, ritkaságokat is bemutatja.
Pataki László, a Syrius orgonistája emlékezik a legendás időkre:
A Fáradt a Nap volt az első szám, amit a Syriusnak írtam, mégpedig az 1969-es táncdalfesztiválra. Bár egy kellemes dal és Orszáczky Jackie szépen elénekelte, nem jutottunk vele a döntőbe. Én egy évvel korábban léptem be a zenekarba, és kísérletezgettem, próbáltam szokatlan dolgokat beletenni a szokásos sablonokba, a Fáradt a Nap fúvósokkal megtámogatott középrészét például manapság funkysnak, groove-osnak mondanák.
A dal Barta Tamás, az LGT későbbi, tragikus sorsú gitárosa közreműködésével készült, és az együttes, valamint a magyar rock történetében egyaránt fordulópontot jelentett. Az addig beatformációként működő Syrius a progresszív, a fúziós rock iránymutató együttese lett, kialakult a csapat nagy felállása: az alapító Baronits Zsolt szaxofonozott, Pataki László orgonált, Orszáczky Miklós „Jackie” basszusgitározott és énekelt, Ráduly Mihály szaxofonozott és fuvolázott, Veszelinov András pedig dobolt.
A Fáradt a Nap című anyag első részén a Syrius 1967-ben és 1968-ban kislemezeken megjelent beatfelvételei, magyar nyelvű számok (köztük a cigányzenére kikacsintó Így mulat egy beates magyar úr) és angol nyelvű feldolgozások (a Kinks-féle Dead end street) szerepelnek. A Syriusban ebben az időszakban megfordult például Fehér Lajos dobos, Mogyorósi László gitáros, Molnár Ákos szaxofonos, Pápai Faragó László énekes, orgonista, Rákosi László gitáros és Varga Dénes basszusgitáros.
A Syrius hőskorszakából hallható a CD-n az Ausztráliában megjelent Devil’s masquerade (Az ördög álarcosbálja) című angol nyelvű lemezről kimásolt promóciós kislemez két dala, az I’ve been this down before, valamint a Concerto for a three-stringed violin and five mugs of beer, mindkettő Pataki szerzeménye. Szintén szerepel a CD-n a Magas fák között című 1973-as demófelvétel, amely egy soha meg nem jelent nagylemezen szerepelt volna.
Ezután a csapat – amelyben akkor már a fiatal gitáros tehetség, Tátrai Tibor is játszott – jelentősen átalakult, a dzsesszrock-korszak véget ért: Ráduly 1973-ban Amerikába távozott, Orszáczky Jackie 1974-ben Ausztráliába disszidált, Pataki Ausztriába ment. Baronits újjászervezte a zenekart, a Syrius 1978-ig tartó harmadik, utolsó korszakában a könnyedebb, funkos, soulos zene felé fordult – ezt az időszakot is több érdekes felvétel (például a Sápadt fényű ablak, a Szép az élet vagy az Állj meg egy szóra) idézi fel a Fáradt a Nap című CD-n. A vége felé megfordult a Syriusban mások mellett Schöck Ottó (orgona) vagy Ullmann Ottó (basszusgitár) is.
A Syrius 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncertre még utoljára összeállt: Baronits akkor már nem élt, de Orszáczky, Pataki és Ráduly hazajött a fellépésre, amelyen ott volt Veszelinov, valamint Tátrai és mások is. Veszelinov 2007-ben, Orszáczky egy évvel később hunyt el.