Kedden több korosztály figyelmét felkeltő, humoros, interaktív, az olvasás lényegéről és megszerettetéséről szóló előadásokat tartott az általános iskolásoknak Kovács Attila író. Délután pedig Czeglédy Emőke egészségfejlesztő és liefecoach „Alkalmazott módszerek a stresszkezelésben” című előadását hallgathatta a nagyérdemű könyvtárunkban. Az előadó hasznos tanácsokkal látta el a szépszámú közönséget, hogyan kezeljék a stresszt és ehhez gyakorlatokat is mutatott be. Az előadás végén meditációra is sor került.
Mindeközben „Elménk gyógyítója, az olvasás: egy könyv, amely hatással volt mentális egészségünkre a pandémia ideje alatt” című könyvválogatást ajánlottunk olvasóink figyelmébe, melyet előszeretettel kölcsönöztek az elmúlt 1,5 évben.
Ezen a napon és szerdán is első osztályosoknak tartott gyermekkönyvtárosunk könyvtárhasználati órákat. Célunk az volt, hogy a kisdiákok betekintést kapjanak a könyvtár életébe.
Szerdán Horváth Zsuzsanna, a szentgotthárdi Honismereti Klub tagja a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium diákjainak mutatta be a klub megújult honlapját. A gyerekek hasznos ismeretekkel térhettek haza.
Csütörtökön „Könyvtárak a személyes kapcsolatokért”címmel egy nagyon jó hangulatú szakmai délutánt tartottunk a kistérségi könyvtárosaink számára.
Pénteken online formában jelentkeztünk a Facebookon. A prezentációból készített videó összeállítás témája: #onlinekönyvtáros-a könyvtár térhódítása az online térben avagy virtuális segítségnyújtás könyvtárosként. https://fb.watch/8wkUsH-L0l/
A szokásos pénteki Ringató sem maradhatott el a legkisebbek számára a gyerekkönyvtárban, ami nagy népszerűségnek örvend.
Szombaton hirdettük ki az olvasók királynőjét és királyát. Ez úgy értendő, hogy aki legtöbbet olvasott pandémia idején - legtöbbet kölcsönzött papírtáskás kölcsönzéssel - egy kis ajándékban részesült.
A programsorozat utolsó napja a Könyves Vasárnap volt. A felnőtt részlegben ingyenes volt a beiratkozás és elengedtük a késedelmi díjat.
A gyermekrészlegben diafilm vetítés, papírszínház és egyéb játékok várták a gyerekeket.
Összeségében nagyon sikeresnek mondható ez a hét. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy kicsik és nagyok megtalálják a nekik megfelelő programot. Természetesen továbbra is igyekszünk minél gazdagabb programot nyújtani látogatóinknak.