Az egészség világnapja alkalmából szervezett programjaink középpontjában – melyet már második alkalommal szerveztünk közösen az Egészségfejlesztési Irodával - idén a mozgás állt. A délelőtt folyamán a Makk Marci csoport óvodásaival - Csukás István versén keresztül - beszélgettünk arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy Makk Marcihoz hasonlóan olyan egészségesek legyünk, mint a makk. Ezt követően Kenéz Eszter gyógytornász irányításával, mozgásos tevékenységekben vehettek részt a gyerekek: a zenés bemelegítés mellett, voltak ügyességi- és sorversenyek, tánc és jókedv. A délelőtt zárásaként az óvodásoknak jól esett a kínált gyümölcs és gyümölcslé. Büszkén viselték a Makk Marci jelvényt, mely bizonyítja, hogy a nap folyamán sokat tettek egészségükért és annak megőrzéséért.

„Beszélnünk kell róla!” – így szól az idei Internet Fiesta egyik témajavaslata. A programsorozathoz csatlakozva, (ezúttal a Baba-mama délelőttünk keretein belül) Nagyné Drávecz Klára (logopédus-pszichopedagógus, tagintézmény-igazgató) egy olyan témáról beszélt, melyről minden kigyermeket nevelő szülőnek hallania kellene: a „digitális babákról”, vagyis arról, hogy a kütyük használata hogyan hat a gyermekek fejlődésére.

Bővebben...

A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. 
A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.