A költészet napja alkalmából meghirdetett versíró pályázatunkra két kategóriában összesen 30 pályamű érkezett. A zsűri által felállított rangsor mellett, a közönségszavazás nyertesei is értékes jutalomban részesülnek. A legjobb versre küldött szavazatokat 2025. április 8-ig várjuk. (Egy publikus IP címről naponta egy szavazatot lehet leadni).
Őszintén Féltelek
Bájos szemedbe nézve elvesztem,
Mosolyod varázsa fogva tart engem.
Fogva tart engem s szívemet
Kezemet szorítsd meg féltelek.
Féltelek nagyon mint szülő anya a gyermekét
Féltelek hogy megbántalak ,elmentél
Félek hogy itt hagysz a sötétbe
Félek hogy elmész a napfényre
Már többé nem fogod a kezem
Már többe nem leszel velem
Vége lesz s elvesztem a fejem
S remélem megtalálsz ha elvesztelek
S majd mikor a sors gyötör engem s
szívemet
Szorítsd meg kezemet hidd el nem megyek
Nem megyek el nélküled nem nem,
Nem fogom újra átélni amit hagytál én nekem
Egyszer majd újra foghatom a kezed
Talán egy másik világban itt maradsz velem
Remélem majd újra nézhetem veled
A napfényben tündöklő bájos szemed
Őrségi kiruccanás
Ha drótszamárra pattanok,
akkor az Őrségbe nyargalok.
Meg sem állok Kondorfáig,
a rezervátum kapujáig.
Megnézem a bölényeket,
leszedem a gyógynövényeket.
Tovább kerekezem Őribe,
az út szélén sok az őzike.
Betérek egy régi templomba,
történetét mindenki tudja.
Túra közben megéhezem,
a Hársfa Fogadóban étkezem.
Hajdinaleves az első fogás,
de a dödölle is csodás.
Biztos nem lesz tőle fogyás,
csak a mezőn egy jó szuszogás.
Utána Velemérig tekerek,
útközben szamócát szedek.
Imádkozom a templomban,
szépek a freskók a homályban.
Megszállok a Vadalma portán,
mókus ugrál eperfa lombján.
A fáradságtól elszenderedek,
hajnalban kakasszóra ébredek.
Bodri kutya a nyomomban,
Cirmos cica a karomban.
Búcsút veszek a szállástól,
a vadvirágos látványtól.
Szalafőig biciklizem,
a piacra egyenesen.
Nyújtott rétest is kóstolok,
hozzá házi tejet kortyolok.
Pityerszeren elidőzöm,
elmerengek a régi időkön.
A skanzenben körbejárok,
a kecskéknél is megállok.
Megmászom a kilátót,
körbejárom a szántót.
Tovább megyek a Vadása-tóra,
útközben dalol sok madárka.
A bódéknál finom lángos serceg,
értéke van minden percnek.
A tavat sűrű erdő öleli,
benne jó gombát, szedret szedni.
Vargánya, galambica van bőven,
és tiszta levegő a tüdőmben.
Utolsó állomásom a láprét,
teljesen lenyűgöz a tájék.
Fapallókon vezet az ösvény,
a tőzegmohák szép földjén.
Minden csodát lefotózok,
meglátok végre egy sólymot.
Sok emlékkel hazatérek,
a fáradtságtól alig élek.
Az Őrség szépsége rabul ejtett,
ide még biztosan visszatérek.
Kertészkedés
Szabadidőmben kertészkedem,
ettől is jobb a közérzetem.
Magokat vetek és ültetek,
otthon palántákat nevelek.
A növényeket én gondozom,
a kert a második otthonom.
Esővízzel földet locsolok,
saját komposztot használok.
Napos helyet, földet keresek,
minden praktikát bevetek.
Csalán levével is locsolok,
a kártevőkkel harcolok.
Az esővizet is felfogom,
rovarhotel van a birtokon.
Gondos kezeim eredménye,
a kertem sok-sok terménye.
A palánták termést hoznak,
a gazdának örömet okoznak.
A zöldségből főzelék készül,
nem maradunk vitamin nélkül.
A gyümölcsöt főleg nyersen eszem,
a felesleget télre elteszem.
Jól megtöltöm vele a kamrát,
ládába teszem a sok almát.
A krumplit, répát verembe teszem,
így el fog állni télen.
Családommal csak ezt fogyasztom,
magunkat mindennel ellátom.
A termésből mindig adakozom,
örülök, ha másoknak adok.
Mindezt azért teszem és írom,
hogy mindenki így csináljon!
Csináld
Nevess, örülj, táncolj,
Csak ne zokogj.
Ülj le mellé beszélgetni,
vagy csak sírni.
Játssz el a gondolattal,
Hogy mi lett volna ha.
Énekelj, ordíts, ölelj,
csak maradj vele.
Hallgasd, építsd, rajzold,
Míg rád nem ragad a korom.
Ha majd az eső szakad,
bontsd ki szárnyadat.
Színészkedj, akár egy színész,
Meg ne tapadjon ruhádon a vér.
Írj, beszélj, keresd,
de őt szeresd.
Múzsámról
Akárhányszor szívem választottja tekintetével illet,
Elindul bennem egy visszafoghatatlan ihlet.
Tudnék én képet festeni, vagy regényt írni,
Segítségemre ecsetet és tollat hívni.
Hisz énnekem adta a sors a legtökéletesebb múzsát
Már csak remélni tudom végigragyogja az életem útját.
Fényes jövőnk útjába ember fia nem állhat,
Pont úgy mint mezéjtelen gúnyája a szélben nem szállhat.
S ha együtt küzdenénk háború dalában
Így fogalmazna Isten a szavában:
"Szerelemből fegyver lesz
Ellenség, itt nem nyerhetsz"
Hisz ha szerelem virága küzd a felleg ellen,
Küzdelmet nem nyerhet már a kegyetlen.
Védőpajzsot nyújt a működésben lévő kémia,
Ezen a mezőn csak az veszít ki nyámnyila.
S ha mesélni kezdenék a napnak, holdnak
Nem úgy hallgatnának ahogy azt ő szokta.
Mit nekem a nap? Mit nekem a hold?
Tekintete napnál, pillantása holdnál beszédesebb volt.
Kíváncsiság lángja lobogott fel benne
Nem is tudom, van-e ennél szebb-e?
Lejöttenek tán az égi szikrák s beléje költöztek?
Emberi alakot öltöttek s most így gyöngyöznek.
Mellette mások szóra sem méltóak tán,
Nincs is nálamnál szerencsésebb lány.
Hálával tartozom én türelméért neki,
Életemet nékem ragyogóbbá teszi.
Ez a vers is múzsámról szólt,
Remélem nem túlzón bókolt.
Szívem, lelkem
Egy, kettő, három..
Hány bárány van az égen?
Számolnám őket, de nem tűnnek valódinak
csak gondolatfoszlányoknak.
A mai nap görcsös visszhangja
a holnap kételye, mind olyan hangosak.
Szinte érzem a pillám súlyát,
ahogy a messzi csend hívogat,
és a szemhéj lassan lecsukódik.
De jaj, még egy foszlány vagy
talán egy bárány?
Már én sem tudom.
Négy, öt hat…
Az óramutató szalad,
mint vészesen közeledő tehervonat.
Minden kattanással egyre hangosabb.
Ki fogja megállítani?
Ki mondja, hogy végre elég?
Csak úszik tovább kecsesen,
Torz mosoly arcán,
Fátyolos fény szemében,
Így néz vissza rám, míg a szobában
rég sötét és hideg uralkodik.
Hét, nyolc, kilenc…..
Elakadó lélegzet,
mély levegőt veszek, majd lassan kifújom,
de valami nyekereg,
talán odabent valami megreppent?
A szív nem, az, lüktet,
a fülemben és a torkomban érzem az ütemet.
Számolnám, de lehetetlen
néha lassul, s azt hiszem már nyugton van,
de a következő ütemben
egyre hevesebben ver.
Tíz, tizenegy, tizenkettő….
Félelem vagy gondolat tart ébren?
Vajon melyik lehet,
Már megkülönböztetni sem tudom.
Észre sem veszem és már beengedem őket.
A csendben csak én csapok zajt,
keresem a hangot adó dolgokat,
majd megtalálom magamat.
Az évszakok varázsa
Tavasszal virágba borul az ég, a madarak dalolnak,
Téli fagyból kiolvad a jég, a folyó is ragyoghat.
A rétek zöld gyepén szellő leng, csillagok ragyognak éjjel,
A természet ébresztőt zeng, zölden pompázik az élet.
A nyár érkezik, napsugarai szikráznak,
Virágok pompáznak, a fák zöld lombja zizeg csupán.
A parkok is életre kelnek, a gyerekek már hintáznak,
Az ég kéke fehéret villámlik, dörgéssel jő a zápor során.
Beköszönt az ősz, a levelek táncba kezdenek,
A fák lombjai aranyba öltöznek,
Pont, mintha a szél ritmust diktálna a lomboknak,
merre mehetnek.
Télen jó hóembert építeni, a táj fehérre változott,
Mintha az égből egy fehér fátylat terítettek volna le,
A tűz melege a házban szeretetet, melegséget áraszt,
Fagyos ablakokon belül, a család szeme elé tárul a csodás táj képe.
Karácsonyi vers
Közeledik Szent karácsony,
Mit kellene írni?
Mit akar e meghitt ünnep
nekünk is üzenni?
Gondolkodtam rajta,
Mi lehet a varázs,
Tán a szeretet tüze,
mi ekkor bennünk tanyáz?
A türelem lényeges,
Várnunk kell a szépre,
A Megváltóra,
Jézus eljövetelére.
Várjuk a csodát,
Hogy valami nagy történjen velünk,
Minek hatására,
Kicsit mi is mások leszünk.
De sajnos akad olyan ember,
Kinek az est magányban tel.
Hívjuk meg egy vacsorára,
Mosolyt csalva így arcára.
Ne csak ajándékokról
Szóljon ez az alkalom,
Hanem a békéről, nyugalomról,
Családról: ez hatalom.
Öltöztessük ünnepi díszbe lelkünk,
S végtelen szeretettel, meghitt
Csendességgel,
Legyen tele szívünk!
Miért ha mégse?
Miért kellek én de mégse?
Miért szeretsz ha mégse?
Miért nem mondod szép volt ha nem?
Miért kell szenvednem ha másnak nem?
Igyekszek de nem elég,
Megteszek mindent de nem elég
Hogy mit kéne tennem nem tudom.
Nem tudom nem mondod
Nem mondod nem is akarod
Nem is akarod nem is fogod..
De nem baj majd egyszer....
Egyszer egy szép napon!
Hátha majd megmutatom,
Megmutatom mit tudok
Tán eljő a perc is, de ha nem..
Én büszkén halok
Hisz büszkébben nem tehetném
Megtettem mindent de nem elég
Nem tudom mit tegyek
Hát akkor elmegyek......
Az életem szerelme
Én Júliám!
Oly gyönyörű vagy,
mint egy ibolya,
s úgy szeretlek,
mint te a lilát.
Ó, te üde szép leány!
Kék szemeddel mikor
reám nézel, úgy érzem,
elszáll minden gondom.
S amikor a hajaddal
megcsapsz, mintha selyem
párnára döltem volna,
majdnem elalszom.
A hangod, ó a hangod
simogatja a fülemet,
mint tavaszi szellő
a leveleket.
Az eszed vág, mint
a kés, viszont az irántad
érzett szerelmemet nem
tudtad elvágni még te sem.
Te magadhoz vonzod az
embereket, tán van valami bájod?
Én csak sejtem, de ha kell, én is
hozzád vonulok és szerelmünkkel
betöltjük az egész világot.
Én csak rólad álmodom.
A szép szemedről, a szép
hajadról, a vékony testedről
és persze a hatalmas szívedről.
Egyszer majd felolvasom ezt
neked és tudd, hogy én addig
a napig és azontúl is
szeretlek majd téged s
míg világ a világ.
Ébredő vágy
Suttog a szél egy régi dallamot,
a holdfény árnyat vet az úton,
álmok fonják körbe a tegnapot,
s a holnap csöndje itt marad a parton.
Lassan hullnak le az emlékek,
mint őszi fák aranyló lombja,
minden csók egy titkos ígéret,
mely a szív mélyén visszacseng lopva.
Ne félj, az idő nem vész el,
minden perc egy titkos zálog,
szavak helyett érints engem,
s érezzük, hogy vágyunk örökre áldott.
A szeretet ereje
A szeretet lágy, mint az esti szél,
ölel, ha fáj, ha bármi ér.
Szavak nélkül is beszél,
szíved mélyén ott zenél.
Megbújik egy érintésben,
minden kimondott szóban,
egy pillantásban,
mely egy nagyot lobban.
Ott van minden mosolyban,
egy ölelésben, a napokban.
Ha adod visszatér,
örök lángként benned él.
A napkelte
Mikor a nap a holdat nyugovóra küldi,
A földön mindig új csoda történik.
Most ahogy figyelem a felkelő napot,
A lelkem újra és újra ragyog.
A nap felkel, a föld ragyog,
Nézem az eget és a szívem egyre csak dobog,
A nap ragyog, a föld ragyog,
Szívemben egy új élmény kavarog.
A természet újra éled,
Fellángolnak szívemben az érzések.
Az égen a sárga több árnyalata pompázik,
A táj egyre világosabbá válik.
A napfelkelte csodáját szemlélem,
Mint egy új reményt, mely a sötétségből ébred.
A madarak az égen csicseregnek,
S én csak nézem e gyönyörű jelenséget.
Plátói szerelem
A sors külön utakat szánt nekünk,
Szerelmesek soha nem lehettünk,
Ám szívem választottja Te voltál,
Lelkem első helyén Te álltál.
Nem akartam tőled mást, csak barátságot,
Mégis szívembe Te öntöttél boldogságot.
Ezer évet vártam reád,
Te mégis figyelmen kívül hagytál.
Nem tudom, Te mit érzel,
S azt sem, hogy mire emlékszel.
Tán arra, hogy szerelmet vallottam neked?
Én mindenre, amit átéltem veled.
Vajon emlékszel majd rám?
Szívedben megőrzöl majd tán?
Vagy csak én őrzöm szemed színét,
S plátói szerelmem fényét?
Várom a nyarat
Várom, hogy jöjjön a nyár
és végre a barátaimmal legyek már.
Szeretünk a patakparton lenni,
mert ott lehet rákra vadászni.
Egész nyáron biciklizünk,
este a faluban bújócskázunk.
A medencében úszkálunk
és közben jókat ugrálunk.
Várom, hogy jöjjön a nyár
és sokat focizzunk már.
Egymásnál fogunk aludni
és közben meccseket nézni.
A Barcelona a kedvenc csapatunk,
mindig nekik drukkolunk,
közben hangoskodunk
és zenét is hallgatunk.
Amikor elkezdődik a nyár,
rögtön a focipályán vagyunk már.
Végre nem kell tanulni és
örül már mindenki.
Várom, hogy jöjjön a nyár!
Menekülőút
Egyedül az ablak mellett,
Hol napfény játszik önfeledten,
Nem gondolnák ezrek sem,
Hogy fáj e csacska fényben.
Oly közel, csillogó szemem előtt
A nagy csillagot mutatják be felhők,
S el mégsem érhetem én
A napsütötte táj fénylő tekintetét.
Elérhetetlen játékos napfény,
Csendes, mint a fekete ég egy nyári estén.
Oly nagy a kísértés az égig repülni,
De nem tudok én a fellegek közé szállni.
Nem érezhetem az új világ selymes ízét,
Csak keblemen a sanyarú fájdalomét.
Összeszorul a szívem e kép láttán,
Mert én érzelmeimet szelem át.
Ki vagyok én, aki
a 21. században versekben keresi
Ezredik keserű érzelme feloldását?
Vagy csak menekül, s keresi boldogságát?
Fiam
Korán volt, mikor megszülettél,
kisbabaként néztél.
Csendben pillantottam le rád,
s csak sírásod zengett.
Karjaimba dőltél,
s engem hívogattál.
Súgtam neked, hogy itt vagyok,
de te már aludtál.
Idővel jártál, s beszéltél,
iskolába készültél.
Én percről percre öregebb lettem,
s hiányod egyre jobban temetett.
Íme gimis lettél, én fiam.
Elnyel már a felnőttkor.
Itt hagytál most engem,
s hiányod is már szüntelen.
Vártam, hogy írjál, hívjál,
De te már dolgoztál.
Vén anya lettem én,
ki várja, hogy visszatérj.
A barátságunk kezdete
Már az első napon tudtam,
hogy összeköt minket valami,
ismeretlenből kezdett barátságunk alakulni.
Kíváncsian vártam, mi lesz ebből,
mikor Betti néni kilépett tanári szerepből,
s ránk mosolygott,
látva rémült tekintetünk, felkiáltott:
Gyerünk lányok, nevessünk!
Keressetek facebook viccet egyet-kettőt,
álljatok párba, s vegyetek zsebkendőt,
mert sírni fogtok garantálom a viccektől fetrengve,
Könnyes szemetek emeljétek az egekbe.
Rakjátok el ezt a csodás emléket jó mélyre,
hogy majd évek múltán boldogok lehessünk,
ha erre a kezdődő barátságra emlékezünk,
mert már az első napon tudtam, hogy mi
örökre barátok leszünk!
Tavasz
Süt a nap, süvít a szél,
Minden ágon egy madár él.
A pásztor is a fűben heverész,
míg nyája szerte legelész.
Nyílnak a virágok a réten,
Hajlong a meggyfa is szépen,
Így él minden állat a réten,
Itt a tavasz, éljen!
A buta Pista bá
Volt egyszer egy Pista,
A lába sem tiszta.
A Pista bá olyan buta volt,
hogy nem tudta, mi az a volt.
A Pista nem tudta,
hogy a kút az mély.
Gondolta, hogy beleugrik,
Aztán a kút az mély.
Pista elkezdett kiabálni,
rájött, nem megy vele semmire,
eszébe jutott, van nála telefon,
na de nem működőképes.
Hát elkezdett mászni.
Rájött, kicsit túlsúlyos,
fogyókúra kéne, hogy kimásszon.
Az ibolya
Szép kék szirma
tavasszal nyílna,
fűben kéklik
zöld levéllel nyílik.
Süt rá szép napsugár,
vizet borogatnak rá,
boldogan virágzik napsütésben
árva madár szorong vele szemben.
Kórus énekli szép dalát,
az ibolya hallgatja őket tán.
Virág körülötte nyílik,
zöld fű zöldellik.
Az iskola
Jó hely az iskola,
sok a barát, tanár
és egy nehéz iskolatáska.
Írószerből van elég:
toll, ceruza, radír,
törin pedig azt tanuljuk,
mit jelent a mártír.
A matek? Az nem megy.
Van egyesből elég!
Sok a könyv, sok a lecke,
Egyszer csak Sanyi megszólal: Ott egy légy!
Mindenki röhög, még a tanár is,
de egyszer felkiállt: most már elég!
Síri csönd lett, mindenki ül
és hallgatózik minden fül.
Mindenem a tánc
Szeretem, imádom,
mindenem a tánc.
Engem mindig kőkemény
edzéseken látsz.
Nem zavar, ha homlokomról folyik a víz,
Addig meg nem állok,
míg a pontszámom nem tíz.
Este 6-kor már indulok is,
reggel izgulok, mert a doga érkezik.
Túléltem a napot,
a doga is kész,
nem érdekel semmi,
csak a jókedv
meg az ész.
Tényleg létezik az iskola?
Tényleg létezik az iskola?
Hát én ezt nem igazán tudom.
Lehet azért, mert kicsi vagyok?
Vagy egyszerűen csak nem értem?
Nem tudom mi az,
talán egy csodás csillogó kastély?
Áhh, lehetetlennek tűnik.
Sokan mondják azt. hogy rossz,
Ki tudja? Talán jó is, rossz is.
A tavasz
A tavasz szele csendesen fújdogál.
Az iskolában a gyerekek gondolata
egy pillanatra meg-megáll.
Az ég tiszta, a fák virágoznak,
mindenki örül a tavasznak.
A Nap meleg szele, ahogy végigfut a bőrünkön,
A szeretet újra táncol a szívünkön.
A békák ugrándoznak,
közben a nyuszik tojást hoznak.
Csak 1 versre lehet szavazni, 24 óránként egy publikus IP-címről.
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
| Összes szavazat: | |
| Első szavazás: | |
| Utolsó szavazás: |
