Média - ajánló
Megtekintések száma: 86
Előjegyzési állapot: Elérhető
Erkel harmadik operája, a háromfelvonásos Bánk bán szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József azonos című drámája alapján. Az opera keletkezéstörténete – az 1844-45-ben megkomponált első részletektől az 1861-es ősbemutatóig – több mint másfél évtizedet fog át. A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején Erkel az asztalfióknak szánva dolgozott a partitúrán. Katona József Bánk bán című tragédiáját a cenzúra tilalma miatt 1860-ig nem játszhatták a magyar színpadokon. A megírás hosszú ideje is szerepet játszhatott a Bánk bán megérésében, melyet motivikus és szerkezeti hasonlóságok kötnek Erkel korábbi két operájához. Ezekhez képest viszont előrelépést jelent a Bánk bán drámai kifejező erejének és a szereplők zenei jellemzésének hatásossága.
A Bánk bán több szempontból is összegzésének tekinthető Erkel pályáján. Hatásosan bizonyította a gyakorlatban a magyar népies műzene nagyoperai alkalmazásának lehetőségét, amely a korábbi betétek helyett ezúttal már nagyobb egységek, akár egész felvonások fő szervező erejévé vált. Az idegen és a honi ellentétét szembe állító történet Erkel operájában zeneileg a francia és az olaszos elemnek a magyaros anyaggal való találkozásában ötvöződik szerencsésen. A Bánk bánt megelőző magyar operáktól eltérő módon újdonságnak tekinthető a nagy zenekar és korábban operában kihasználatlan hangszerek (angolkürt, cimbalom, viola d’amore) alkalmazása is.
Erkel Ferenc Bán bánjának ősbemutatóját, amely 1861. március 9-én volt a Nemzeti Színházban, hatalmas várakozás előzte meg. A bemutató a magyar operát vitte sikerre, nagy hatással volt a kortársakra, és a Verdi-operák korabeli olaszországi előadásaira emlékeztető élményt nyújtott a magyar közönségnek.
Hétfő | 09:00 - 17:00 |
Kedd | 09:00 - 17:00 |
Szerda | 09:00 - 17:00 |
Csütörtök | 09:00 - 17:00 |
Péntek | 09:00 - 17:00 |
Szombat | zárva |
Vasárnap | zárva |
Jelenleg zárva
A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk.
A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.